Hogyan vonzzunk a kertünkbe vadon élő élőlényeket?
A vadvilág nagy segítségedre lehet a bio kertművelésben. Kevesebb munka, több termés. Ugye jól hangzik?
Egy katica lárva több száz levéltetvet eszik meg egy nap. A madarak kullancsokat, szúnyogokat is fogyasztanak. Az imádkozó sáska megeszi a „közellenséget”, a poloskát. A békák is segítenek a szúnyogmentesítésben.
Pár lépésben kedvező körülményeket teremthetsz nekik.
1. Élőhely az állatoknak, rovaroknak
Rovarhotel, madárodú, sünház, békavár…
Ha szeretsz barkácsolni, elkészítheted sajátkezűleg is ezeket, de meg is vásárolhatod készen.
Ezekről később még írok. Az elhelyezésüknél figyelj arra, hogy védett legyen macskáktól, más ragadozóktól.
Kerti tó
Nem kell nagy dologra gondolni, nem kell súlyos tízezreket rákölteni. Ha szerzel egy nagyobb malteres dézsát vagy ládát, beásod a földbe, kialakítod a lépcsőzetességet például kövekkel, téglákkal, hogy az állatok biztonságosan közlekedhessenek benne, teszel bele 1-2 vízi növényt, már készen is vagy. Viszont a díszhalakat lehetőleg kerüld el, mert ők megeszik a békák, szitakötők petéit. Kutatások szerint nagymértékben növeli egy kerti tó a biodiverzitást.
Sziklakert
Néhány kővel készíthetsz egy kis sziklakertet (napos helyre), ahol például a gyíkok jól ellesznek.
Kiszáradt fa, korhadó fa
Ne vágd ki a kiszáradt fát (ha nem élet- vagy balesetveszélyes). Ragadozó rovarok (is) lakják, amelyek a fakárosító ízeltlábúakat pusztítják. Vagy macskabagolynak, fakopáncsnak, harkálynak kedvezel a meghagyásával. Ha nincs ilyened, szerezz egy darab korhadó fát és helyezd el a kertedben. Így ha nem is a madarak veszik birtokba, de korhadó fával táplálkozik a szarvasbogár és az orrszarvú pajorja, így még azokban is gyönyörködhetsz majd.
Sövény
A sövény haszna, hogy veszély elől a madarak menedéket találnak az ágai között, némelyik faj szeret sövényben fészkelni.
2. Táplálék
Télen etesd a madarakat, de csak télen. Ültess olyan növényeket, amiknek a termését szeretik a madarak, mint pl. som, kökény, hóbogyó, madárbirs, gyümölcsfák. A cserjéken ne felejts el fészkelésre alkalmas elágazásokat kialakítani. Azért is fontos, hogy énekesmadarakat csalogass a kertedbe, mert a táplálékuk része a poloskalárva, így csökkenthető a poloskainvázió.
Ültess, vess rovarbarát virágokat. Lehetőleg úgy variáld, hogy egész évben legyen valami, ami épp nyílik. De ha lehet, ne legyen sok közte a teltvirágú. Bár mi emberek ezekben jobban szeretünk gyönyörködni, a rengeteg szirom miatt a nektár kis beporzó barátaink számára megközelíthetetlen.
Csak néhány példa: télen téli jázmin, hunyor, tavasszal hóvirág, kökörcsin, krókusz, nárcisz, tulipán, bodza, nyáron mályvafélék, margaréta, cickafark, búzavirág, körömvirág, ősszel őszi krókusz, őszirózsa, hosszan, tavasz-nyártól késő őszig virágzik a büdöske és a porcsinrózsa.
Legyen veteményesed, neked hasznos a termés, a rovaroknak a viráguk.
3. Víz
Nekik is fontos, nemcsak nekünk. Egész évben gondoskodj számukra friss vízről. A madarak pancsolni is szeretnek benne. Ennek sem kell nagy feneket keríteni. Fogsz egy nagyobb virágalátétet, teszel bele néhány követ, kavicsot, ami kilóg a vízből, hogy a rovarok ne fulladjanak bele és készen is vagy.
Vásárolhatsz készen is csili-vili itatókat.
Amennyiben ezt a három feltételt megteremted nekik, akkor már csak várnod kell. Először inni, fürödni jönnek a madarak és egyéb állatok, aztán előbb utóbb belakják a nekik szánt helyeket. Előfordul, hogy ehhez negyedév sem kell, de tudok olyanról, ahol az odút kb. 2 év elteltével foglalták el.